A Víz Világnapját minden évben március 22-én ünnepeljük, melyről az ENSZ 47. közgyűlése 1992-ben döntött Dublinban.
A tagországok célja az volt, hogy felhívják a világ figyelmét: bolygónk édesvízkészlete nem kifogyhatatlan forrás. A víz jelenléte meghatározza mindennapi életünket, természetesnek vesszük, hogy a jó minőségű ivóvíz a kellő mennyiségben mindig a rendelkezésünkre áll. Ennek következtében sokszor nem úgy viszonyulunk lételemünkhöz, mint ahogy azt megérdemelné.
Március 22-e jó alkalmat teremt arra, hogy idézetek segítségével végiggondoljuk, mit jelent számunkra a víz, mint az élet jelképe, szimbóluma, melyet joggal tekinthetünk az élet bölcsőjének. Ebben az évben a megemlékezésem feladatot is adtunk diákjainknak, a legjobban sikerült munkákból láthatnak honlapunkon néhányat.
Az 1-5. évfolyamosok által készített versillusztrációk
Mit ér ma egy pohár víz a világon? A 4-6. évfolyamosok válaszai:
- Kásás Bianka prezentációja
- Keresztes Viktória prezentációja
- Pajkó Patrik prezentációja
- Zsoldi Lajos Gábor prezentációja
„Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.”
(Saint-Exupéry)
„Úgy tékozoltuk bolygónk természeti kincseit, a levegőt és a vizet, mintha nem lenne holnap, s így már nem is lesz.”
(Kurt Vonnegut)
„Amikor az ember kis kortyokban issza a vizet, mindig a forrásra kell gondolnia.”
(Yip Man)
„Az Élet Vize boltjában pirospozsgásak a vevők, isszák az élet vizét. Mind megisszuk, aztán csak élünk, élünk, örökkön-örökké? És ha meghagynánk egy-két kortyocskát, mégiscsak?”
(Mosonyi Aliz)
„Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.”
(Sztevanovity Dusán)
A vizek fohásza
Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével
vigyázz reám!
Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,
habjaim tánca bűvöli tekintetedet.
Poros gúnyádat tisztítom,
egészséged őrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,
üdítelek, vidítalak.
Erőmmel hajtod gépedet, malmodat.
Tartom csónakodat, hordozom hajódat.
Általam sarjad vetésed,
én küldök termékeny esőt
szikkadt kertjeidre.
Ott búvom édes gyümölcseidben,
a nádasok illatában rejtezem,
barlangok mélyén, erdők rejtekén,
sziklák között, csúcsok fölött,
posványban, sodrásban,
rám találsz.
Az élet bárkáit ringatom.
Otthonaként velem érez megannyi lény,
úszó, lebegő állat, lengedező növény.
Kusza hínár, tündérlő virág,
meglepő, eleven vízivilág.
Remélő ikra, játszi poronty,
leső harcsa, óvatos nyurga ponty.
Bölcső vagyok,
folytonos születés csöndes színpada.
Kezdet vagyok, a földi élet ősanyja.
Változás vagyok, végzet vagyok, a pillanat méhe.
Állandóság vagyok, szüntelen harcok békévé összegződő reménye.
Szelíd forrásként becézhetsz,
érként, patakként kedvelhetsz,
folyamként köszönthetsz.
Megmosolyogsz tavaszi pocsolyákban,
üdvözölsz berekben, limányban,
lidérces lápon, keserű mocsárban.
Csepp vagyok és óceán.
Tomboló vihar és szivárvány,
búvópatak és szökőár,
felhő és kút.
Ismersz, mint szigorú jéghegy, zord jégvilág,
mint lenge hópehely , tréfás jégvirág,
illanó pára, gomolygó zivatar.
Vízesés robaja, hullám moraja,
cseppkő csöppenése, veder csobbanása,
eső koppanása, véred dobbanása.
Kék vagyok, mint a tenger,
fénylő, mint a csermely,
szőke, mint a folyó,
zöld, mint a tó,
fehér, mint a hó.
Feszítő gőz vagyok, tanulj meg tisztelni!
Csikorgó fagy vagyok, tanulj meg kibírni!
Aranyhíd vagyok, tanulj meg csodálni!
Örvény vagyok, tanulj meg vigyázni!
Buborék vagyok, tajték vagyok,
szeretned kell!
Hűsítő korsó vagyok,
heves zuhany vagyok,
élvezned kell!
Tükör vagyok, arcod vagyok.
Hullám és híd, part és a víz.
Erő és báj, folyó és táj,
úszás és merülés,
áldás és könyörgés,
értened kell!
Víz vagyok.
Őrizned kell!
(Lehoczky János)