Idén is elérkezett az ősz egyik legszebb és legfelemelőbb közösségi eseménye, a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű országos önkéntes ifjúsági akció. Intézményünkben már régre visszanyúló, szép hagyománya van a részvételnek: iskolánk és óvodánk közössége évről évre egy emberként mozdul meg, hogy önzetlen felajánlásokkal és felelősségteljes munkával szebbé, jobbá tegye környezetünket, és segítséget nyújtson a rászorulóknak....
Kategória: Örökös Ökoiskola
A „holtfáktól” az éltető folyóig
Egy egészen különleges folyó bibliai ígérete került elénk az idei Teremtés hete rendezvénysorozat alkalmával. A Székács iskola ötödik és kilencedik évfolyamos tanulói idén is egy szarvasi kirándulás keretén belül élhették át a természet közelségét és a teremtett világ csodáját. A Körösvölgyi Állatpark lakói mellett most valami másra is rácsodálkozhattunk Ezékiel próféta könyvének 47. fejezetének vezetése...
Közösségépítés és teremtésvédelem
A Teremtés hete rendezvényeihez kapcsolódóan 2025. szeptember 19-én a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban jártak intézményünk 5. és 9. évfolyamos tanulói és osztályfőnökeik. A szarvasi tanulmányi kirándulás jó lehetőséget nyújtott a diákoknak arra, hogy az iskolában a természeti környezetükről megszerzett ismeretanyagot, tudást gyakorlati tapasztalatokkal bővíthessék ki, illetve a környezettudatosságra való nevelés is szerepet kapott. Mindezt ráadásul...
Kerékpárral a Fehér-tó napjára
Már hagyomány iskolánkban, hogy többféle módon részt veszünk a kardoskúti Fehér-tó napján, amit a Körös-Maros Nemzeti Park szervez minden szeptemberben. Ebben az esztendőben is felkerekedtünk hát, kerékpárra ültünk, és egy lelkes kis csapattal közösen látogattuk meg a kardoskúti Pusztaközpontot. A kerékpáros csoport főleg hatodikosokból állt, mindkét osztály osztályfőnöke, több szülő és diák is jó ötletnek...
Meseíró verseny székácsos győztesei
A pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola 2023-ban is meghirdette Mesenapjához kötődő meseíró versenyét. A versenyen az evangélikus iskolákba járó 3-8. évfolyamos tanulók vehettek részt. Ebben az évben a választott téma a víz volt, ennek valamilyen formában szerepelni kellett a mesékben – emiatt a környezetvédelem is szerepet kapott a meseírók gondolataiban és alkotásaiban. Az országos...
Ökoiskolák vetélkedője zajlott
Iskolánk hagyományosan részt vesz az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola által a dél-alföldi ökoiskoláknak rendezett regionális természetismereti vetélkedőn. Ebben a tanévben a verseny témája a „Kertünk madarai” volt. Előzetes feladatként egy bemutatkozást kellett elkészíteni, iskolánk csapatának bemutatkozása itt látható. (A videó halk, érdemes feltekerni a hangerőt.) A versenyre felkészítő tanár: Koczka Istvánné A csapattagok: Sziliczei-Német...
Ismét a Körösvölgyi Állatparkban jártak a székácsosok
A Teremtés hete rendezvényeihez kapcsolódóan 2023. szeptember 20-án a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban jártak intézményünk 5. és 9. évfolyamos tanulói és osztályfőnökeik. A szarvasi tanulmányi kirándulás jó lehetőséget nyújtott a diákoknak arra, hogy az iskolában a természeti környezetükről megszerzett ismeretanyagot, tudást gyakorlati tapasztalatokkal bővíthessék ki, illetve a környezettudatosságra való nevelés is szerepet kapott. Mindezt ráadásul...
Kerékpártúra Kardoskútra
Szeptember harmadik szombatján ismét megrendezte a Körös-Maros Nemzeti Park a kardoskúti Fehértó napját. Ebben az esztendőben az időjárás is kedvezett: jónéhányan kerékpárral tudtunk elmenni az eseményre. A kis csapat az iskola elől indult, és egy nagy lendülettel egészen a kardoskúti Pusztaközpontig biciklizett, ahol nagyon sok program várta az érdeklődőket. A természetismereti versenyen sokan próbára tették...
Nyári tábor kisiskolásoknak
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Egyházi közösségi célú programok 2023. évi támogatása” pályázaton nyertünk támogatást a Védd az életet! – Teremtésvédelmi nyári tábor a Székács Evangélikus Iskola kisdiákjainak program megvalósítására. Célunk volt egy olyan programot megvalósítani, amely biztosítja a gyermekeknek a kellemes környezetben, hasznosan eltöltött szabadidőt, igazi tábori hangulatot. A tábort 2023. június...
Családi nap sporttal és zenével
2023. június 9-én került sor – ebben a formában először – iskolánk családi napjára. A szülői közösség kérése teljesült, amikor egy kötetlen találkozásra, beszélgetésre, közös sportolásra, piknikezésre, koncertre hívtuk a családokat ezen a péntek délutánon. Az iskolaudvaron elhelyezett asztalok és székek adták az egyes osztályok „bázisát”, a sportudvaron be lehetett kapcsolódni sokféle sportba: labdarúgás, kosárlabda,...









