A 2023/2024. tanév elején szomorúan vettük tudomásul, hogy elutasították a pályázatunkat, s nem mehetünk Erdélybe. Viszont annál nagyobb volt az örömünk 2024 tavaszán, amikor megtudtuk, hogy a kirándulásunk mégis megvalósulhat a Magyar Kormány támogatásával. Így a 7. évfolyam 2024. június 17-21-ig Erdélyben tartózkodott. Az előző hetekben az iskolában többször szóba került, hogy hova megyünk, mi...
Kategória: Határtalanul
A 200 éve született Petőfi nyomában, Erdélyben
Varázslatos helyeken jártak a székácsos gyerekek: Medve-tó, Csigadombi tanösvény, Békás-szoros, csak hogy néhányat említsünk azok közül a csoda szép helyek közül, ahol a Székács Evangélikus Iskola hetedikesei jártak a Határtalanul Programnak köszönhetően. Az erdélyi táj megismerése mellett az volt a cél, hogy a gyerekek személyes tapasztalatokat szerezzenek a külhoni magyarságról. A Határtalanul Program a nemzeti...
Partiumban jártak a gimisek
Partiumba látogattak a Székács iskola diákjai, 774 megtett kilométer után elmondhatják, hogy nem kevés új tudással és élménnyel tértek haza. 2002 óta (megszakítás nélkül – kivétel a járványügyi helyzet időszakában) a Székács Evangélikus Gimnázium 11. évfolyamos osztályainak éves programja a partiumi kirándulás. Szeptember 22-én, egy hűvös csütörtöki napon, 6:30-kor gyülekeztünk, és indultunk el a méhkeréki...
Erdélyben jártak a hetedikesek
A 2019-ben elnyert Határtalanul pályázatot az előző két tanévben nem tudtuk megvalósítani, de idén lehetőség nyílt rá, hogy a hetedik évfolyam elutazzon és megvalósítsa a “Rákócziak nyomában Erdélyben. A tektonikus erők képződményeinek megismerése székelyföldi túrán.” című programot. 44 diák és 4 kísérő tanár 5 napot töltött együtt egy igazán tartalmas, gazdag kiránduláson. A beszámolójuk itt...
Határtalanul – Erdély
A Határtalanul! pályázat keretében az Orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 53 tanulója vett részt május végén ötnapos erdélyi kiránduláson. Az út során történelmi nagyjaink emlékhelyei előtt emlékeztünk, és túráztunk csodálatos természeti tájakon.
Határtalanul – Felvidék
2019. április 24-én indultunk el a felvidéki kirándulásra. A Székács iskolából a 11. évfolyamosok utaztak osztályfőnökeikkel, az iskolalelkésszel és az intézmény igazgatójával. A csoport Fülekre érkezése után ismerkedtünk a partneriskolával, bemutattuk egymásnak iskolánkat és tanrendszerünket. A füleki gimnazisták zenés-verses műsorral készültek. Megbeszéltük az előttünk álló napok tartalmát, kiosztottuk a feladatokat.