ZÖLD ÓVODA

A Zöld Óvoda szakmai pályázatot a környezetvédelemért és az oktatásügyért felelős tárcák közösen hirdetik meg.  A címet elnyerő óvodák a környezeti nevelés terén végzett tevékenységük elismeréseként a Zöld Óvoda cím oklevelet kapják meg, mint állami kitüntetést a két minisztérium vezetőitől. E titulussal rendelkező óvodák a Magyarországi Zöld Óvodák Hálózatának tagjai.

Az Óvodai nevelés országos alapprogramja is hangsúlyos figyelmet szentel a környezettudatos nevelés szerepének. Mindegyik óvodai tevékenységi forma − tartalmából adódóan eltérő módon − alkalmas környezeti attitűdök alakítására, a zöld tartalmak megjelenítésére, közvetítésére, tudatosítására, azaz a fenntarthatóság szempontjából fontos kompetenciák fejlesztésére.

Keresztény pedagógiai programunk is értékes gondolatokat tartalmaz az Isten által ránk bízott teremtett világ megóvásával, az érte vállalt közös felelősségünkkel kapcsolatban. Isten ezt a szép világot szeretetből adta nekünk, embereknek, hogy óvjuk, védjük, őrizzük. (Kultúrparancs  –  1.Móz 1,28).

A Zöld Óvoda működtetési kritériumainak, elveinek való megfelelés segíti munkánkat a gyermekek környezettudatos gondolkodásának és magatartásának kialakításában, a fenntarthatóságra nevelés folyamatában.

Pedagógiai Programunkban vállalt céljaink és feladataink:

    • A fenntarthatóságra nevelés erősítése. Célunk, hogy felnövő gyermekeink olyan fejlődésre törekedjenek, amely kielégíti a szükségleteiket anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk hasonló szükségleteinek kielégítését.
    • Az óvodás gyermekek környezettudatos szemléletének és magatartásának alakítása. Célunk, hogy felnövekvő gyermekeink környezettudatos viszonyulásuk megalapozásának köszönhetően fontosnak tartsák:
        • az életminőség és az emberi egészség környezeti feltételeinek javítását
        • a természeti értékek és erőforrások védelmét
        • az erőforrás-takarékosság és – hatékonyság javítását
        • a gazdaság zöldítését.
    • Óvodánkban igyekszünk kihasználni a környezettudatosságra, fenntarthatóságra nevelés lehető leggazdagabb pedagógiai lehetőségeit.
    • Törekszünk az óvoda dolgozói, egész felnőtt közössége és a gyermekek szülei környezettudatos szemléletének formálása is.
    • Célunk a közvetlen és tágabb környezetre gyakorolt hatás szélesítése, a helyes és egészséges életvitel, a környezetbarát szemléletmód népszerűsítése.
    • Törekszünk az óvoda környezetében lévő helyi közösségek értékeinek megismerésére, azok védelme fontosságának tudatosítására.
    • Törekszünk ezen értékek közvetítésére a helyi közösségek felé a környezetharmónia megteremtése érdekében.
    • A partnerkapcsolatok bővítésével a nevelés színhelyeinek kiterjesztésére, a lakókörnyezettel való harmonikus kapcsolat kialakítására törekszünk.