FELVÉTEL, BEIRATKOZÁS

 

Az óvodai beiratkozás a 2024/2025-ös nevelési évre:

2024. április 24-25-én (szerda-csütörtök) 8-17 óráig

Az óvodával és a beiratkozással kapcsolatos bővebb tájékoztatásért érdeklődhetnek az óvoda vezetőjénél, a
+36 20 7753903-as telefonszámon.

.

Általános tudnivalók
.

Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában köteles az óvodai nevelésben részt venni.

Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Az óvodakezdés időpontja legfeljebb egy évig halasztható. Az óvodakötelessé váló gyermek szülője tárgyév május 25. napjáig az óvodakezdés halasztására vonatkozó kérelmet nyújthat be az Oktatási Hivatal számára. Kérelme alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti a felmentést engedélyező szerv felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

A gyermek attól az évtől válik tankötelessé, amely évnek augusztus 31. napjáig a 6. életévét betölti.

.

Részletes információk

Az Városi Önkormányzat által meghatározott óvodai beíratás időpontján túl a beiratkozás egész évben folyamatos.

Az óvodába való felvétel feltétele a gyermek szobatisztasága.

Az óvodai beiratkozás legalább az egyik szülő és a gyermek személyes megjelenésével történik.

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:

– a szülő személyazonosító igazolványa és lakcímkártyája
– a gyermek születési anyakönyvi kivonata
– a gyermek TAJ-kártyája

Óvodánkba felvételt nyerhet minden kisgyermek, akinek szülei a keresztény szellemű, egyházi nevelést igénylik gyermekük számára. Az óvodába bármilyen felekezetű, illetve meg nem keresztelt gyermek is felvehető, ha szülei az evangélikus óvodai nevelést választják. Jelentkezéskor a beiratkozás sorrendjét vesszük figyelembe, túljelentkezés esetén viszont előnyt élveznek a megkeresztelt evangélikus gyermekek.

A beiratkozás alkalmával lehetőséget biztosítunk a szülőknek és gyermekeknek arra, hogy betekintést nyerjenek óvodánk életébe. Emellett a nevelési év során több olyan programot is szervezünk (nyílt nap, játszóház) az óvodába készülő gyermekek és szüleik számára, amikor bepillanthatnak az itt folyó nevelőmunkába, ismerkedhetnek az óvónőkkel, az intézmény légkörével.

Kérjük, kövessék nyomon ezeket az alkalmakat, és tiszteljenek meg látogatásukkal! Így biztosak lehetnek abban, hogy óvodánkban a gyermekek komfortérzetét szolgáló, harmonikus környezetben, szerető, odafigyelő közösségben tudhatják majd gyermeküket nap mint nap.

Jézus mondja:
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.”
(Mk 10,14)