AKKREDITÁLT KIVÁLÓ TEHETSÉGPONT

Óvodánk a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) által kijelölt Akkreditált kiváló Tehetségpontként működik.

Óvodás korú kisgyermekeink esetében nem beszélhetünk konkrét tehetségről, csak tehetségígéretes adottságokról, hajlamokról, képességekről. Ebben az életkorban a gyermek átlagon felüli teljesítményét emeljük ki, konkrét cselekvésre koncentrálva. Tehetséggondozó tevékenységünk célja, hogy minden gyermekben fel tudjuk fedezni azt az értékét, amelyben a legjobbak a képességei, amiben sikert érhet el. Ezt követi a gyermeki képesség kibontakoztatásának segítése, a tanulás iránti érdeklődés felkeltése és a szülők figyelmének a tehetségígéretes területre való irányítása. Törekszünk a tehetség minél szélesebb körű elismertetésére, sikerélmények biztosítására. Ezáltal próbáljuk motiválni, lelkesíteni a gyermekeket, hogy ők maguk is komolyan vegyék Istentől kapott tehetségüket és a későbbiekben is készek legyenek kamatoztatni azt – mint a tálentumokról szóló példabeszédben. (Mt 25, 14-30)

Akkreditált kiváló tehetségpontként működő óvodánkban tehetségműhelyeket vezetünk:

  • Néptánc tehetségműhely a testi- kinesztetikus tehetségterület ápolására, a jó ritmusérzékű, fejlett mozgáskoordinációval rendelkező gyermekek számára
  • Ének-zene tehetségműhely a zenei tehetségterület ápolására, a kiemelkedő zenei hallású, szép, tiszta énekhangú gyermekek számára.
  • Kézműves tehetségműhely a térbeli- vizuális tehetségterület ápolására, a jó kézügyességű, fejlett finommotorikával rendelkező, kreatív gyermekek számára
  • Sakkjátszótér tehetségműhely a logikai- matematikai tehetségterület ápolására, a jó logikai készséggel rendelkező gyermekek számára

Az óvodapedagógusok fontos feladata, hogy a mindennapi nevelőmunkába, fejlesztő tevékenységbe beépítve megtalálják a csoporton belüli egyéni tehetséggondozás lehetőségeit, helyét és idejét is. Legyen szó logikai, verbális, finommotorikus, zenei vagy bármilyen képességről.

Az említett tálentumokról szóló példabeszéd jól érzékelteti, mennyire eltérően aknázzuk ki a képességeinket. Adottságaink nyilvánvalóan nem egyformák, azonban sokat számít az is, hogy egyénileg hogyan sáfárkodunk velük. Ha nem fejlesztjük képességeinket, akkor azok a semmibe veszhetnek. A kisgyermekek ebben a folyamatban a felnőttek segítségére szorulnak és ezt a segítséget lelkiismeretes munkánkkal mi tudjuk biztosítani számukra.

„Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot…” (1Tim 4,14)