Tájékoztatás az érettségi lebonyolításáról

Tisztelt Szülők!

A koronavírus okozta járványügyi helyzet gyermekeik érettségijére is hatással van.

Szeretnénk tájékoztatni Önöket azokról az intézkedésekről, melynek irányát az Oktatási Hivatal szabta meg, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel, intézményi jogkörünkkel élve kiegészítettünk.

Célunk, hogy gyermekeik a lehető legbiztonságosabb körülmények között vizsgázhassanak.

  • Az intézmény a vizsganapokon a védőmaszk használatát kötelezővé teszi. A maszkok beszerzéséről mindenki maga gondoskodik, de előzetes jelzés alapján az ilyennel nem rendelkezőknek védőfelszerelést biztosítunk.
  • A folyamatos kézfertőtlenítésről, valamint a tantermek szellőztetéséről a felügyelő tanárok gondoskodnak majd. A fertőtlenítés önként is elvégezhető.
  • Az első vizsgahéten csupán az első vizsganapon tesszük kötelezővé az iskolai egyenruha viseletét (Bocskai). Minden más esetben alkalomhoz illően, ünneplőben kell megjelenni a vizsgatermekben, a második héten pedig ismét Bocskaiban.
  • Egy vizsgateremben 5-6 diákot fogunk leültetni, de vizsgateremmé nyilvánítottuk iskolánk dísztermét is.
  • A nem vagy nem teljesen egészséges diákokat kérjük, hogy feltétlenül értesítsék osztályfőnöküket az állapotukról!
  • Az első héten (május 4-8.) az írásbeli vizsgák kezdete: 9:00 óra.
  • Minden vizsgázót arra kérünk, hogy a vizsganapokon legkésőbb 8:30-ig érkezzen majd az iskolába. Az érettségizők hozzák magukkal a személyi igazolványukat és a vizsgabehívójukat!

A késve érkezés az érettségi érvénytelenségét eredményezi.

  • Kérjük a diákokat, hogy a vizsgák megkezdése előtt és után, valamint az épületbe lépve se csoportosuljanak és a lehető legrövidebb úton és idő alatt foglalják el helyüket a vizsgatermekben, majd a vizsga után hagyják el intézményünk területét!

Kérjük, hogy a beléptetésnél kövessék az iskola előtt várakozó osztályfőnökök, a földszinten a portás, a folyosókon és tantermekben pedig az ott lévő felügyelő tanárok utasításait.

  • Minden vizsganap után az iskola épületének minden olyan felületét fertőtlenítjük, amely használat alatt volt. A vizsgadolgozatokat, tantermeket egy egészségügyi segédeszköz segítségével kezeljük és a dolgozatokat legalább 24 órán keresztül pihentetjük.

Vizsgadolgozatok megtekintése:

  • Az Oktatási Hivatal a május 28-29. napokat jelölte ki a vizsgadolgozatok megtekintési időpontjának. Mindkét nap 8:00-16:00 között lehet megtekinteni őket egy előre meghatározott rend szerint.
  • Kérjük, hogy a dolgozatok megtekintése során minden tanuló a lehető legrövidebb időt töltse az aktuális tantermekben!
  • A megtekintés alkalmával a diákok lefényképezhetik, vagy telefonra letöltött PDF-scanner applikáció segítségével rögzíthetik a dolgozatok oldalait, és annak otthoni tanulmányozása után küldhetik esetleges észrevételeiket az iskolavezetés valamelyik tagjának.
  • Fellebbezési lehetőség: https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/altalanos_tajekoztatas/vizsgabizottsag_dontese_elleni_kerelem

A testnevelés és a hittan szóbeli érettségik időpontjának az Oktatási Hivataltól 2020. június 11-12. napjait kértük.

  • Szóbelizhet továbbá minden olyan tanuló (bármely tantárgyából), akinek írásbeli vizsgaeredménye 12-24% között van.

Kérjük, bátran jelezzék észrevételeiket, felmerülő kérdéseikre igyekszünk majd válaszolni!

Köszönettel és tisztelettel:

Iskolavezetés