Tájékoztatás a júniusi munkarendről

Tisztelt Szülők!

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár 2020. május 20-án bejelentette a tanév utolsó heteire vonatkozó kormánydöntéseket. A tantermen kívüli digitális munkarend 2020. június 15-ig – a tanév utolsó napjáig – érvényben marad. Ez azt jelenti, hogy a diákoknak ebben a tanévben már nem kell iskolába jönniük. Június 2-ától oktatási céllal találkozhatnak az iskolában a pedagógusok és a tanulók, megtarthatják a kiscsoportos konzultációkat és az egyéni felkészítéseket az elmúlt hónapok tudásának megerősítéséért vagy az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatásáért. Ez azt jelenti, hogy a diákoknak a tanév utolsó két hetében – nem az eredeti órarendi keretek között – szabad iskolába jönniük.

Az osztályfőnökök május 25-ig felmérik, hogy osztályaikban mely diákoknak és mely tantárgyakból van feltétlenül szüksége konzultációkra, illetve mely családok részéről érkezik erre vagy a gyermekfelügyeletre vonatkozó határozott igény.

Tisztelettel arra kérjük a szülőket, hogy amely családokban jól megoldott a jelenlegi digitális munkarendben való tanulás, ott júniusban is ebben a munkarendben maradjanak a tanulók, hogy az iskolai konzultációk és gyermekfelügyelet valóban kis csoportokban legyen megszervezhető és kellő hatékonysággal működhessen az arra ténylegesen rászoruló tanulók esetében.