Magyar Diáksport Napja

Intézményünk, a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium idén első alkalommal vett részt ezen az országos eseményen. Iskolánk kiemelt figyelmet szentel a mindennapos testnevelés jelentőségének, és lehetőségeinkhez mérten mindig keressük azokat a mozgásformákat, sportágakat, amelyek a diákok megfelelő képzését elősegíthetik. 2017-ben került átadásra egy sikeres pályázatnak köszönhetően a megújult szabadtéri sportpályánk, mely rekortán borítást kapott, illetve kültéri tornaszerek is helyet kaptak az udvaron, így jó idő esetén a szabadtéri sportágak gyakorlására szinte minden feltétel adott. Mivel tornatermi lehetőségeink igencsak korlátozottak a terem méretei miatt, illetve két tornaszoba áll még rendelkezésünkre, így a délelőtti órákat délutáni foglalkozásokkal egészítjük ki. Az alsó tagozatosok heti 4 testnevelés órájából 2 óra asztalitenisz, vívás vagy aerobic, illetve egy órában néptáncot tanulnak. A felső tagozatos és gimnazista tanulóinknak heti szinten 3 testnevelés órája van, és a fennmaradó 2 órát vagy külső sportegyesületnél töltik a gyerekek versenysportolóként vagy az iskola által biztosított kínálatból választhatnak: tömegsport, karate, szertorna, honvédelem, aerobic, zumba, atlétika, kosárlabda, asztalitenisz, illetve gimnáziumi tanulóink az órarendjükbe beépítve társastánc órán vesznek részt.

A Diáksport-nap kapcsán ezeket a mozgásformákat és sportágakat mutattuk be, és próbáltuk az intézmény minél több tanulóját mozgásra csábítani ebben a mintegy 120 percben. A sportnap keretén belül sor került még a konditerem-avató illetve -átadó ünnepségére, amely iskolánk nyugalmazott testnevelő tanára, Borsi Vince ötlete alapján jött létre, így azt ő adta át a diákság részére, azzal az üzenettel, hogy amíg kezüket-lábukat mozgatni tudják, sportoljanak.

A 2021 méter futást ezen a héten csütörtökön és pénteken beépítettük a testnevelés órák programjába, és differenciáltan oldottunk meg tanulóinkkal egyéni képességeik függvényében. Voltak, akik váltóban, de voltak, akik egyénileg futották le a távot.

Beszámolóm végén szeretném kiemelni a lelkes, mozogni szerető gyerekek közül Sziliczei-Német Fanni 3. b osztályos tanulót, aki a délelőtti testnevelés órája után részt vett az aerobic és zumba foglalkozásokon, és úgy döntött, hogy egyénileg is lefutja a 2021 métert. Bravó! Ezzel a mosolygós tündérrel kapcsolatos élménnyel szeretném zárni beszámolómat, sok-sok ilyen lelkes tanítványt kívánva mindenkinek!

                                                                   Földesi Róbert, testnevelő

A sportnapon készült fotókból összeállított videó megtekinthető az iskola youtube csatornáján: