Lelki alkalmak iskolánkban a tavaszi időszakban

Ezen a tavaszon két jelentős eseményen vagyunk túl, és előttünk áll még a hetedikesek konfirmációja (május 31-én).

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk. A Székács iskola egész közössége ezt tette a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon, amikor sok-sok pedagógus verses-igeolvasó-dramatikus-zenei szolgálatával elevenedett meg a passió. „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!” 
A passióban Felegyi-Németh Mária iskolalelkész igei szolgálata hangzott el. A zenei szolgálatban részt vettek: Felegyi-Németh Mária iskolalelkész, Hajdu Zoltán presbiter, K. Tóth László presbiter, Nagyné Györgyi Szilvia pedagógus, Nagy Róbert főigazgató. A passió előadásában az iskola pedagógusai közreműködtek 2026. március 31-én.

Az alkalom videófelvétele itt található: https://youtu.be/FNlj6gh-Jgg

Mennybemenetel ünnepén ismét gondoskodtak róla lelkészeink, hogy ökumenikus formában tudjunk ünnepelni, a három orosházi keresztény iskola diákjainak részvételével. Istennek hála, ebben a tanévben már harmadik alkalommal ünnepelhettek közösen az evangélikus templomban gyülekezeteink és iskoláink.

Az alsó tagozatosok számára 9 órakor, a felsősök és középiskolások számára pedig 10 órakor kezdődött az istentisztelet, ahol az igehirdetés szolgálatát Iványi László esperesplébános végezte.