A Diákönkormányzat 2020-2021-es munkaterve

Picture

 

Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét. /Gal.6,2/

 Iskolánk diákönkormányzata, a DÖK, alulról építkező, keresztény elvekre épülő közösségi szervezet, tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed.

Feladatul tűztük ki az iskola diákságának érdekképviseletét, érdekvédelmét, az iskola szellemiségéhez igazodva a keresztény értékek közvetítését, az iskolai közösségi élet szervezését, minél színvonalasabbá tételét, a diákságot érintő valamennyi program segítését, népszerűsítését, kapcsolattartást és együttműködés a városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzattal és karitatív tevékenységet is.

Havi összejöveteleinken kéréseinket, javaslatainkat terjesztjük elő, melyre közös megoldást igyekszünk találni.

A DÖK diákvezetősége állandó vezetőségi tagokkal ülésezik, és így a feladatokat sokkal hatékonyabban tudjuk beosztani és megoldani.

A DÖK magját az IDB /Iskolai Diákbizottság/ tagok jelentik, osztályonként 1-1 fő, ők rendelkeznek az osztályuk képviseleti és szavazati jogaival, ők a fő szervezők.

Ezen kívül a DÖK-ösök, osztályonként 1-1 fő, pedig mindebben segédkeznek. A tavalyi tanévtől ők nem állandó személyek, hanem minden gyűlés alkalmával más-más diákok, így a tanévben mindenkire rákerülhet a sor, remélvén, hogy kedvet kapnak a diákéletben való aktív közreműködéshez.

Az általános- és középiskolai diákok rendezvényeinek megszervezésében és lebonyolításában a dökösökön kívül osztályközösségek is besegítenek.

Rendezvényeinket eddig három korcsoportban tartottuk, de a vírus helyzet és a változó rendelkezések ezt bármikor felülírhatják.

 

Az Orosházi Gyermek –és Ifjúsági Önkormányzat /a GYIÖK/ diákpolgármester-helyettese iskolánk tanulója, Tóth Loretta, képviseli iskolánkat városi és megyei ifjúsági fórumokon.

A DÖK tervezett programja a 2020/2021-es tanévben

 

Időpont Programok Segítők
Szeptember 8. Alakuló ülés: tisztújítás, éves program, munkaterv összeállítása IDB tagok, DÖK vezetők, képviselők
Szeptember 16-30. Őszi focibajnokság

ALSÓ+FELSŐ

DÖK vezetők+ Zsoldi Lajos
Szeptember 18. Logikaszinó DÖK vezetők + Kortárs segítő csoportosok
Október 2. Móricka-bál 10/6+10/4
Október 5. DÖK gyűlés DÖK képviselők
Október 6-november 4. DÖK Logó digitalizáló pályázat DÖK vezetők, képviselők
Október 8-11

Október 9.

72 óra

Őszi kupakgyűjtés

DÖK vezetők
November 2. DÖK gyűlés DÖK képviselők
November 20. Logikaszinó DÖK vezetők
December 1.

 

DÖK gyűlés DÖK képviselők

 

December közepe Adománygyűjtés-OKIK klub Mindenki
December 4. Mikulás kézműves ALSÓ 8. évfolyam
December 14-18. Karácsonyi vásár 6.a +6.b
Január 4. DÖK gyűlés DÖK-képviselők
Január 22. Logikaszinó DÖK vezetők
Februàr 1. DÖK gyűlés

 

DÖK-képviselők

 

Február 19. Farsang – ALSÓ+FELSŐ+GIMI 9/4 és 9/6
Február 22. Közgyűlés 2-12 osztály-évfolyamonként DÖK vezetőség + osztályok képviselői
Március 1. DÖK gyűlés

 

DÖK-képviselők
Március 19. Logikaszinó DÖK vezetők
Húsvét előtt

Április 12.

 

Adománygyűjtés-OKIK klub

DÖK gyűlés

DÖK-képviselők
Április 19 –23.

 

Fenntarthatósági témahét DÖK vezetők +ÖKO csoport
Április 28 –május 5.

 

Tavaszi focibajnokság DÖK vezetők + Zsoldi Lajos
Május 11. DÖK gyűlés

 

DÖK-képviselők
 

Május vége

25 óra sport –jubileumi  sportnap DÖK vezetők+testnevelők
Május 29. Székács 25 DÖK vezetőség+ mindenki
Június 15. DÖK nap DÖK vezetőség+ mindenki

                                                                        

 Mindeddig megsegített minket az Úr!”-hisszük, tudjuk, valljuk és várjuk, hogy ezután is így történik, mert a mostani tényleg nehéz és bizonytalan helyzetben végleg csak rá támaszkodhatunk. Jó ötletekért, tanácsokért, útmutatásokért és emberekért.

Már az év elején is éreztem ezt a segítséget, hisz Szigethy Péter vezetőnk befejezte a középiskolai tanulmányait és helyette kellett keresnünk embert, akit meg is találtunk (Török Virág lemondása után) Tóth Loretta személyében. Általános iskolai helyettes is kellett. Két lelkes ötödik a-s gyermek vállalta ezt a feladatot: Kásás Bianka és Máté Zétény.

A DÖK diák vezetősége:

Vezető: Tóth Loretta 9/6

helyettes- gimnázium: Hegedűs Regina 9/6

helyettes- általános iskola: Kásás Bianka 5.a   és Máté Zétény 5.a

GYIÖK képviselő: Tóth Loretta 9/6

A DÖK gyűlések időpontjai:

– Minden hónap első hétfője az IDB és az osztályok küldötteinek, 14:15, 9/6-os terem

– IDB gyűlés bármikor összehívható

Az első ülésen megszavaztuk az új tisztségviselőket és elkezdtük a közös együtt gondolkodást, a diákélet szervezését az egész tanévre.

Az iskolai öko csoportnak a diákönkormányzat is tagja. Ötletekkel és aktív közreműködés felajánlásával kapcsolódtunk be a csoport munkájába és a ránk bízott feladatot igyekszünk jól elvégezni.

A karitatív tevékenységet is feladatának érzi a diákönkormányzat. Adományokat, tartós élelmiszert gyűjtünk majd az adventi és a böjti időszakba a nagyszalontai árvaháznak kapcsolatot tartva az OKIK klub vezetőjével Bánkiné Dr. Borbély Máriával.

Tanulóink kompetenciájának fejlesztése kiemelt oktatási feladat. Ezért a DÖK úgy érzi, hogy minden második hónapban egy alkalommal „Logikaszinó” szervezésével hozzájárulhat ehhez.

A továbbtanulási börzén Békéscsabán már tavaly is jelen voltunk és az idén is nagyon szívesen megyünk és képviseljük az iskolát, ahogyan a nyílt napon is bemutatjuk a DÖK munkáját, az iskolai diákéletet.

Az idén is meghívást kaptunk az Evangélikus Diákparlamentre szeptember végére, de sajnos a vírushelyzet miatt elmarad.

A Móricka–bál fontos eleme az iskolai életnek, hisz ekkor kerülnek felavatásra a gimnázium kilencedikes tanulói vicces, játékos formában. Az idén szabadtéri rendezvényt tervezünk, közönség nélkül.

A 72 óra keretein belül kupakot is gyűjtünk, melyet beteg gyerekeknek továbbítunk. Tervezünk egy állandó „kupakpont” felállítását, melyhez kivitelezőt keresünk.

Mindenfajta iskolai rendezvény szervezésében, lebonyolításában, ismertetésében és népszerűsítésében is segítő kezet kívánunk nyújtani.

Szeretnénk kihasználni a sportpályát, sportdélután, focibajnokság szervezésénél, összedolgozva a testnevelőkkel. Hátha a tavasszal meg tud valósulni.

A Mikulás kézműves délután az idén is a nyolcadik évfolyam reszortja lesz.

A karácsonyi vásár marad a hatodikosok feladata, finomságokkal, apró ajándékokkal és újrahasznosított termékekkel.

A hagyományos februári DÖK közgyűlést együtt bonyolítjuk le, úgy, hogy az évfolyamok közösen készülnek. A köszönő szavak után a diákönkormányzat vezetősége egy prezentáció segítségével beszámol az első féléves munkáról és tájékoztat a további tervekről is.  Ezt követően a diákok véleményezési és javaslattételi jogukkal élve mondják el gondolataikat, melyre az iskola igazgatója válaszol.

Farsangot a régi menetrend szerint, két korcsoportban rendezünk alsó és felsős-gimis évfolyamoknak.  Bevált kezdeményezés, hogy az alsósok osztályonként farsangolnak közös discoval. A felsősök és a gimnazisták osztályprodukciókkal készülnek, mellyel közelebb hozhatjuk egymáshoz az évfolyamokat, erősíthetjük osztályközösségeket. Öko iskolaként, „ökojelmez”  kategóriát is indítunk a jelmezversenyen.

A suli-bál kétévenkénti szükségességét átgondolásra bocsájtjuk,  és egy későbbi gyűlésen szavazzuk meg (az idén lenne aktuális a németek érkezése miatt).

Szép hagyomány, hogy a ballagó 12-eseknek közül a legaktívabb tagoknak ajándékkal köszönjük meg munkájukat a tanévzárón. /DÖK toll/. Új hagyomány pedig, hogy az adott tanévben egy DÖK logós pólóval köszönjük meg két tanulónak a lelkes munkáját.

Lényeges az egymás közötti kommunikáció, melynek egyik színtere a DÖK HÍRMONDÓ faliújság, ahol minden, a diákélettel kapcsolatos információ teret fog kapni az idén is. Tervezzük a honlap diákönkormányzatos részének frissítését is.

A diákélet szervezésében fontos a kapcsolattartás diák-diák és diák – pedagógus között is, hisz ez a gördülékeny szervezés alapfeltétele így az idén is jó lenne, ha minden gyűlés után az osztályfőnökök meghallgatnák a dökösök beszámolóját.

A tanév utolsó eseménye a DÖK nap, melyre -figyelembe véve a diákság igényeit- mindannyian készülünk.

Kiemelt feladat az iskola 25. születés napjának méltó megünneplése. 25 órás sport napot, „Öreg dökös” találkozót is tervezünk, természetesen mindent a lehetőségekhez mérten.

A munkatervből így kihagytam a lépcsős éneklést és a vetélkedőt. Minden más is a” HA” függvénye és esetleges.

Orosháza, 2020. szeptember 9.

Fazekasné Jankov Ildikó – Diákönkormányzatot segítő pedagógus