2020. január 17-én rendezi iskolánk a hagyományos Kölcsey versenyt. A versenyfelhívások letölthetők honlapunkról.
Kategória: Aktuális
Szent Imre Alkotópályázaton díjazott tehetségek
A Szeged-Csanádi Egyházmegye idén is alkotó- és rajzpályázatot hirdetett „Remény” címmel az általános- és középiskolás korú tanulók számára. A zsűri több mint 300 értékes pályamunkából választotta ki a legjobb alkotásokat. A díjakat november 19-én, kedden a Gál Ferenc Egyetemen vehették át a sikeres pályázók. Az értékes csomagokon kívül még élménynappal is gazdagodtak a gyermekek, az...
Nyolcadikosok eredményei 2023
Az Nkt. 81.§-ban foglalt kötelezettségünk nyomán a Székács Evangélikus Iskola a honlapján nyilvánosságra hozza, hogy milyen eredményt értek el az előző két évfolyam tanulói azokban a középiskolákban, ahol továbbtanultak. Az adatok azoktól a középiskoláktól érkeztek, ahol korábbi diákjaink jelenleg tanulnak. Az adatokat diákokhoz nem kapcsolható, nem azonosítható formában jelentetjük meg. A 2020/2021. és 2021/2022. tanévben...
Nyolcadikosok eredményei
Az Nkt. 81.§-ban foglalt kötelezettségünk nyomán a Székács Evangélikus Iskola ezúton nyilvánosságra hozza, hogy milyen eredményt értek el az előző két évfolyam tanulói azokban a középiskolákban, ahol továbbtanultak. Az adatok azoktól a középiskoláktól érkeztek, ahol korábbi diákjaink jelenleg tanulnak. Az adatokat diákokhoz nem kapcsolható, nem azonosítható formában jelentetjük meg. 2022/2023. tanév 8.a osztály Magatartás Szorgalom...
Bemutatkoznak a leendő elsős tanítók
Orbánné Kovács Ilona óvónő, tanító, gyermektánc-oktató Az 1986-87-es tanévben kezdtem tanítani az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és óvodában. 2019 februárjában az utam a Székács József Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumba vezetett. Jelenleg a 4. b osztályfőnöke vagyok. Az osztályomban tanítok magyart, matematikát, környezetismeretet, éneket, technikát, néptáncot, valamint a 3.a-ban és a 2. a –...
Gimnáziumi nyílt nap a Székácsban
Az idei tanévben is kiemelt fontosságú feladat számunkra a gimnáziumi beiskolázás.
A Székács is az SzTE partneriskolája lett
Iskolánk a 2024/2025-ös tanévtől az SZTE partneriskolája. Az erről szóló megállapodást október 1-én írta alá Szegeden Nagy Róbert főigazgató. A régió fejlődésében kulcsszerepű Szegedi Tudományegyetem kivételesnek számító kezdeményezése a hazai felsőoktatási térben a Középiskolai Partneri Program. Nem titkolt célja, hogy minél több diák tanuljon a Szegedi Tudományegyetemen. Az is célja, hogy a régióban tartsa a...
Magyarok az ősök útjain
Beszámoló a 11. évfolyam Partiumban tett tanulmányi kirándulásáról A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 11. évfolyama abban az élményben részesült, hogy elutazhatott a történelmi jelentőségű helyszínekben rendkívül gazdag Partiumba, Romániába egy négynapos tanulmányi kirándulás keretein belül. Iskolánk 11. évfolyamos diákjaival minden évben bejárjuk Partium vidékét, felkeresve a magyar irodalom jeles alakjainak születési...
Felvételi tájékoztató
Iskolánk nyolcadikosoknak szóló, hivatalos felvételi tájékoztatója alább olvasható, vagy letölthető innen. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A FELVÉTELRŐL A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium felvételt hirdet gimnáziumi képzésére a 2025/2026. tanévre 8. osztályt végzett tanulók számára. A 2025/2026. tanévben induló tagozataink kódszámai: Négyosztályos gimnázium emelt óraszámú angol nyelvi osztálya – Tanulmányi terület kódja: 0001 Négyosztályos...
A gimnáziumi tanfelügyelet megállapításai 2024.
2024. április 11-én zajlott iskolánkban a gimnáziumi tanfelügyelet látogatása. A tanfelügyeletben részt vevő szakértők megállapításai alább röviden olvashatók vagy innen letölthetők. Pedagógiai folyamatok Fejleszthető tevékenységek A környezeti nevelés, fenntartható fejlődés pedagógiai programban megfogalmazott céljai hangsúlyosabban jelenjenek meg az intézményi munkatervben. Az intézményi beszámolókban jelenjenek meg az intézményi önértékelés megállapításai, illetve az ezekhez kapcsolódó feladatok. A...