Belső intézkedési terv

Intézményünkben 2020. október 1-től érvényes járványügyi belső intézkedési terv itt olvasható, illetve letölthető.

Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

JÁRVÁNYÜGYI BELSŐ INTÉZKEDÉSI TERVE

2020/2021. tanév, 1. félév

 

A 27/2020. (VIII. 11.) EMMI rendelet értelmében a tanév „hagyományos” módon vette kezdetét 2020. szeptember 1-jén.

A 431/2020. (IX.18.) Kormányrendelet újabb óvintézkedések bevezetéséről döntött. Jelen intézkedési terv már tartalmazza azokat a lépéseket is, melyeket a rendelet szabályoz.

 

Iskolánk aktuális belső intézkedési terve hétköznapjainkat a következő módon szabályozza:

  • Intézményünkben alapos és naponta több alkalommal megismételt fertőtlenítő takarítást végzünk. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi helyek, lépcsőkorlátok, mosdók, étkező, udvari játszóeszközök, öltözők, kilincsek rendszeres fertőtlenítésére.
  • Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az intézményünket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló, valamint dolgozó látogathatja. Ennek megállapítása érdekében minden iskolába érkező tanuló és dolgozó a tanév első napján egy kérdőívet töltött ki.
  • A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van.
  • Ha a tanuló bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel jöhet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.
  • Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége vagy például immunszupprimált állapota miatt, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Igazolt hiányzásnak tekintjük továbbá, ha a gyermek, a tanuló hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára. Ezen időszakban a tanuló az otthona elhagyása nélkül, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási és számonkérési forma mellett részt vehet az oktatásban.
  • Az iskola épületébe csak az oktatásban részt vevők léphetnek be. Egyéb ügyintézés esetén előzetes egyeztetés szükséges, illetve a portaszolgálat útmutatását kell követni az egészségügyi előírások betartása érdekében. A pedagógusokkal való személyes egyeztetés kizárólag egy előre megbeszélt időpontban lehetséges.
  • Az intézmény épülete előtt és az intézmény területén mindenkinek kerülnie kell a nagyobb létszámú csoportosulást.
  • Az iskolába való ki- és belépéskor mindenki számára kötelező a porta mellett elhelyezett kézfertőtlenítő használata. Az iskolabüfénél, valamit az étkező bejáratánál felszerelt „mobil” kézfertőtlenítő alkalmazása szintén minden oda érkezőnek kötelező.
  • Minden tanterem kézfertőtlenítővel lesz felszerelve (használata kizárólag a pedagógus feladata), továbbá ügyelni fogunk a termek rendszeres, alapos átszellőztetésére
  • A tanítási órákon a szájmaszk használata lehetséges, de nem kötelező.
  • A közösségi terekben (folyosókon, mosdókban) az iskola dolgozóinak, a középiskolás, valamint a felső tagozatos diákoknak az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező.
  • A tanítási órák közötti szünetek, az étkezés, valamint a büfé rendjét szintén szabályoztuk, melyről tájékoztatást kaptak a diákok.
  • Az osztályközösségek keveredésének elkerülése érdekében szabályoztuk továbbá a napközik, a tanulószoba és a délutáni, nem tanórai sportfoglalkozások rendjét, amelyről tájékoztattuk a diákságot.
  • Intézményünkben szeptember 28-tól kötelező minden iskolába érkező esetében a testhőmérséklet megmérése. A csoportosulások elkerülése végett ettől a naptól kezdődően az alsó tagozat kisiskolásai a főbejáraton, a gimnázium és felső tagozat tanulói a „zöld kapun”, a felső udvar felől léphetnek be az iskola épületébe. A szülőknek lehetőségük van a mérési pontok közelében (az iskola előtt) figyelemmel követni gyermekeik beengedését. Amennyiben a diák testhőmérséklete meghaladja az országos tisztifőorvos által meghatározott értéket (37,8° C), akkor a kiskorú tanulót elkülönítjük, és állapotáról haladéktalanul értesítjük a szülőt.
  • Amennyiben egy gyermeknél, pedagógusnál vagy egyéb dolgozónál a fertőzés tünetei észlelhetők, az iskolatitkárság segítségével az orvosi szobában elkülönítésre kerül. Ilyen esetekben az iskolaegészségügyi orvost és a szülőt a legrövidebb időn belül értesítjük.

 

Kérjük Önöket ebben a különleges és egyben nehéz helyzetben való együttműködésre, valamint felelős gondolkodásra.

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten,
hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét…” (2Tim 1,7)

 Orosháza, 2020. október 1.

Nagy Róbert intézményvezető