Szeretettel tájékoztatjuk az intézményünk iránt érdeklődőket, hogy megérkezett és alább látható a 2020/2021. tanévi (nevelési évi) éves beszámolónk elfogadásáról szóló NOB határozat és a szakértői értékelés. A Nevelési-Oktatási Bizottság határozata itt elérhető. A szakértői értékelés itt olvasható.
Author: admin
Iskolatörténeti kiállítás
2021-ben ünnepli az orosházi evangélikus iskola 25. évfordulóját annak, hogy az Orosházi Evangélikus Egyházközség fenntartásában működhet, és így szolgálhatja a keresztény nevelést városunkban. Ebből az alkalomból készült el az a kiállítás, mely az orosházi evangélikus oktatás történetéből mutat meg néhány emléket. A kiállítás még az őszi szünetig (2021. október 22-ig) látogatható, megtekintéséhez előzetes időpontegyeztetés szükséges...
Tanévkezdés
A 2021/22. tanév szeptember 1-jén veszi kezdetét. Az első tanítási napon 3 osztályfőnöki óra lesz 8-tól 11 óráig. Füzetet, íróeszközt, illetve az osztályfőnökök által kért felszerelést kell hozni erre a napra. Ebéd csak hétfőtől, szeptember 6-tól lesz az iskolában. Iskolánk tanévnyitó istentisztelete 2021. szeptember 5-én, vasárnap az evangélikus templomban lesz, a részvétel kötelező. Megjelenés iskolai...
Tájékoztatás a 12 év feletti tanulók iskolakezdési oltási kampányáról
A jelentkezési lap letölthető ide kattintva. Csak az 1-2. oldal kinyomtatása szükséges, az adatkezelési tájékoztató nem. A kitöltött és aláírt nyilatkozatot az oltas@szekacs.lutheran.hu címre kérjük elküldeni. Ha nincs lehetősége kinyomtatni, akkor az iskolában aug. 23-25-ig naponta 8-16 óráig tudunk ilyen lapot adni. Tisztelt Szülő! Közeledik az iskolakezdés, amelyre ezúttal is még a koronavírus-járvány elleni védekezés...
Pályázati hírlevél 2.
Játék a tanulás! A címként választott jelmondat a célja és az alapvető hitvallása iskolánk új pályázati programjának, melynek megvalósítása a 2020/21. tanévben indult el. A pályázat megvalósításában törekszünk az intézményben folyó integrációs tevékenység megújítására, melynek eredményeképpen egyrészt az SNI és BTMN tanulók még nagyobb sikereket érhetnek el a tanulásban, másrészt programjainkon keresztül minden tanárban és...
Nyolcadikosok eredményei
Az Nkt. 81.§-ban foglalt kötelezettségünk nyomán a Székács Evangélikus Iskola ezúton nyilvánosságra hozza, hogy milyen eredményt értek el az előző két évfolyam tanulói azokban a középiskolákban, ahol továbbtanultak. Az adatok azoktól a középiskoláktól érkeztek, ahol korábbi diákjaink jelenleg tanulnak. Az adatokat diákokhoz nem kapcsolható, nem azonosítható formában jelentetjük meg. 2018/2019. tanévben végzett 8. osztály 1....
DÖK-nap
A tanév utolsó napjaiban megrendezett Diákönkormányzati nap minden évben várva várt esemény. Nemcsak a nyári szünet közeledte miatt csalogató, hanem a sokszínű program, a sokféle esemény miatt is. 2021-ben a DÖK-nap a Székács Evangélikus Iskola egyházi fenntartású 25. éve ünneplésének jegyében telt. A reggeli áhítatot a sportpályán hallgatta meg az iskola egész közössége, majd a...
Nyolcadikosok ballagása
“A szárny megnőtt, üresen áll a fészek, Csak álom volt a régi jó világ, És mint a fecske alkonyati szélnek, Ma szárnyat bontott egy sereg diák.” (Wass Albert: Búcsúelégia) A ballagást megelőzően hagyományosan szerenádra került sor, ahol énekkel vettek búcsút tanáraiktól a ballagók. Az eseményt összefoglaló videó itt látható: https://youtu.be/hRab9DUtypg 2021. június 12-én, szombaton 10...
Emlékezések, gondolatok a 25 év kapcsán
Beszélgetések, emlékek, benyomások a 25 éves Székács Evangélikus Iskoláról. Kedves arcok, őszinte mondatok. Egy rövid interjúcsokor a jubileumi ünnepség résztvevőitől. Az Evangélikus nevelés munkatársai készítették ezt a videót 2021. május 29-én. Köszönjük, hogy együtt ünnepeltünk!
Az idegen nyelvi mérés eredménye
A 2020/21. tanévben is sor került az Oktatási Hivatal által szervezett idegen nyelvi mérésre. A 6. évfolyamon angol és német nyelvből, a 8. évfolyamon mindkét osztály angol nyelvből adott számot eddigi tudásáról. Az alábbiakban a mérési azonosító alapján a szülőket és a diákokat tájékoztatjuk az elért eredményről. Mérési azonosító (6.a) Mérési eredmény (százalék) W479-K852 76%...