A vajtai Zichy-kastély patinás falai adtak otthont az ACSI (Association of Christian Schools International) Europe által szervezett Student Leadership Conference-nek (SLC). A rendezvényre a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek diákok azzal a céllal, hogy keresztény értékrend alapján fejleszthessék vezetői készségeiket, mélyíthessék hitüket, és közösségben élhessék meg a dicsőítést, valamint a tapasztalatcserét. Az eseményen a Székács Evangélikus Gimnáziumot három diák – Arva Dániel, Biró Tamara és Petz Noémi – képviselte, akiket Schmittinger Anikó tanárnő kísért el.

A konferencia központi gondolata a Józsué 1:9 igéjére épülve a „Be Strong and Courageous” (Légy erős és bátor!) volt. A mai, kihívásokkal és bizonytalansággal teli világban a fiatal diákvezetők számára elengedhetetlen az az Isten igéjéből táplálkozó határozottság és bátorság, amellyel hűek maradhatnak az értékeikhez. A plenáris előadások és a közös alkalmak arra ösztönözték a résztvevőket, hogy elkötelezetten, Krisztust követő szolgáló vezetőkké váljanak a saját iskolai és helyi közösségeikben.

A többnapos rendezvény során a diákok plenáris és szekcióüléseken, valamint interaktív workshopokon mélyíthették el tudásukat. A foglalkozások fókuszában a gyakorlati vezetői készségek álltak: a fiatalok megtanulták a koncepciózus akcióterv-készítés lépéseit, emellett fejlesztették hatékony kommunikációjukat, a kortárs csoportok vezetését, a kultúrák közötti hídépítést, valamint a hit mindennapi megélését.

A megszerzett tudás és a megélt élmények gyakorlati megvalósulására kiváló példát mutattak a székácsos diákok, amikor egy rövid jelenettel szemléltettek egy tipikus iskolai szituációt: egy puskázáson ért tanuló történetén keresztül mutatták be a hibázást, annak hátterét és a következményeket, majd a kegyelemből kapott új lehetőséget. A jelenetet követően az egyik diák így fogalmazta meg az akciótervük lényegét és lelki hátterét:

„Isten mindenütt jelen van: az iskolában, a szívünkben, az otthonunkban, sőt még egy dolgozatírás alatt is — még ha ez nem is mindig nyilvánvaló. Nehéz meglátni Őt az ilyen helyzetekben, amikor a félelmek és a kétségek miatt elnehezedik a szívünk. A jelenetben mindannyiunk számára ismerős helyzetet láthattunk. Sokaknak nehéz feldolgozni azt a nyomást, hogy minden tettünknek következménye van, és egy hibázás akár a jövőnket is befolyásolhatja.

Bár szeretnénk Isten jelenlétét és szeretetét érezni a mindennapokban, a hétköznapokban az emberek többsége nem éli meg olyan nyíltan a hitét, mint a konferencián részt vevők többsége. Isten szeretete és akarata azonban jelen van akkor is, amikor az adott pillanatban nem látjuk. Fontos, hogy erről beszéljünk, felismerjük, és ahogyan mi is megkaptuk ezt a szeretetet másoktól, úgy adjuk tovább a körülöttünk lévőknek.

A tervünk az, hogy elindítunk egy beszélgetőkört. Nem egyből egy mély bibliaórával kezdenénk, hanem először a diákok lelki egészségével és mindennapi nehézségeivel foglalkoznánk. Hétről hétre, lépésről lépésre vonnánk be Istent a beszélgetésekbe, hagyva időt a feldolgozásra, hogy a fiatalok fokozatosan tanulják meg meglátni Őt a saját életükben. Hisszük, hogy mindannyian Isten által elhívott vezetők vagyunk, és ezzel a csoporttal segítheünk másoknak is vezetővé válni.”

A szakmai és lelki programok mellett a konferencia igazi erejét a személyes találkozások adták, amit a résztvevő diákok tapasztalatai is hűen tükröznek:

„A Vajtán töltött napok egy igazán felejthetetlen, komfortzónán kívüli élményt nyújtottak számunkra. Már az első pillanattól kezdve rendkívül közvetlen, elfogadó és segítőkész légkör fogadott minket, így a kezdeti idegenség gyorsan elillant, és könnyen feloldódtunk a társaságban. A konferencia legmeghatározóbb része a világ különböző pontjairól érkező fiatalok és kultúrák megismerése volt. Bár a nyelvi különbségek és a sokszínűség eleinte szokatlannak tűntek, lenyűgöző volt megtapasztalni, hogy a közös hit és az istendicsőítés sokféle formája milyen természetesen köt össze bennünket. A napközbeni közös séták és kötetlen beszélgetések során mély barátságok születtek, miközben nemcsak az angol nyelvtudásunk és magabiztosságunk fejlődött, hanem lelkileg és emberileg is feltöltődve, boldogan térhettünk haza.”

Schmittinger Anikó