Játék a tanulás!
A címként választott jelmondat a célja és az alapvető hitvallása iskolánk új pályázati programjának, melynek megvalósítása a 2020/21. tanévben indult el.
A pályázat megvalósításában törekszünk az intézményben folyó integrációs tevékenység megújítására, melynek eredményeképpen egyrészt az SNI és BTMN tanulók még nagyobb sikereket érhetnek el a tanulásban, másrészt programjainkon keresztül minden tanárban és diákban erősödhet az elfogadó-befogadó szemlélet.
A 2021/22. tanév még mindig a járvány árnyékában telik, de már bizakodóbban tervezünk és szervezünk. Ráadásul segítségünkre van az a tény, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház Nevelési-Oktatási Bizottsága a 141/2021. (IX.15.) számú határozatával engedélyezte a pályázati projekt megvalósítási időszakának meghosszabbítását, így a megvalósítási időszak 2 évről 3 évre változott, azaz a lezárása 2023. július 15-én lesz.
Iskolánkban ebben a félévben egy tehetségműhely elindításával tettünk nagy lépést az inkluzivitás erősítése felé. A Celuskáné Csepregi Alícia vezetésével indult műhely elsősorban a vizuális kultúra iránt érdeklődő diákokat szólítja meg, de témája, a világ más földrészeinek és kultúráinak megismerése alkalmat ad a földrajz és a biológia kedvelőinek is a felfedezésben való elmélyüléshez. Az „Utazz velünk a világ körül” november 5. óta nagy érdeklődés mellett tartja foglalkozásait.
Emellett ebben a félévben a digitális tartalomfejlesztés feladatának további munkálatai zajlanak. Bánszki-Fábián Aranka fejlesztő pedagógus irányítása mellett Patakfalvi János informatikus könyvtáros kolléga készít digitális eszközön működő feladatgyűjteményt a szövegértés fejlesztésére.
Az eszközbeszerzés is folytatódik: a BTMN tanulók által használt fejlesztő szoba sok új edukációs játékkal gazdagodott, a fejlesztéshez használt lapok nyomtatásához nagy teljesítményű nyomtatót, laminálásához laminálógépet vásároltunk. Megtörtént 5 új túrakerékpár beszerzése is, melyek segítenek a szabadidő jobb eltöltésében, az iskolán kívüli programok szervezéséhez több lehetőséget biztosítanak.