72 óra

72 óra kompromisszumok nélkül

 

A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény felekezet ( római katolikus, református, evangélikus) felkérésére az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány szervez, és amely Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb- nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat. Iskolánk az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium immár harmadik éve csatlakozik e megmozduláshoz.

Óvodásaink az idősek otthonában léptek fel, énekükkel, táncukkal boldog pillanatokat szerezve az ott lakóknak. Az alsó tagozatos kisdiákok a helyi kutyamenhelyre kerékpároztak ki. A menhely környékén szemetet gyűjtöttek, etették és sétáltatták a kutyusokat. Több zsáknyi kutyatápot vittünk ki adományként. Felső tagozatosaink az iskola udvarát tették rendbe. Gimnazistáink a helyi temetőben a II. világháborús katonasírokat takarították ki. Gyülekezetünk Szeretetszolgálatával karöltve több diákunk magányos, idős embernél járt kert-és udvarrendezésen.

Templomunk kertjében is szorgos kezek húzkodták össze a lehullott falevelet, gereblyézték össze a gallyakat. Az énekelni szeretők a kórház gyermekosztályán énekléssel vállaltak részt számukra ismeretlenek sorsában. Az osztályon dolgozó orvosok, nővérek üdvözölték a kezdeményezést.

 Idén első alkalommal csatlakoztunk egy helyi, ismert karitatív tevékenységhez. Illyés Gábor és csapata vasárnap az evangélikus gyülekezeti ház udvarán mintegy 800 adag meleg ételt osztott ki rászorulók számára. A hozzávalókat az evangélikus iskola diákjai adták össze.

Fontosnak tartjuk, hogy a 72 óra ne csak egy egyszeri megmozdulás legyen. Kezdeményezzük, hogy idős emberek pártfogása induljon el a gimnazisták körében, amely bevásárlásról, felolvasásról, kertrendezésről, ebédhordásról szól. Az önkéntes munkát vállalva megismerhetik és ezáltal megtapasztalhatják számukra ismeretlenek sorsát, szolidaritást vállalva velük. S beteljesíthetik tanévünk Igéjét: „ Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” Gal.6,22

A 72 órás projekt vasárnap a teremtés ünnepnapi istentisztelettel zárult. Felhívtuk tanulóink figyelmét, hogy felelősséggel tartoznak a teremtett világért. Feladatuk, hogy ápolják, védjék azt, amit az Isten JÓNAK teremtett.

 

Képek >>>