Igék, dallamok, versek, tárgyak - Pedagógus- passió a Székácsban

„Erre emlékezni fogok." - mondja Bence a kilencedikből, miközben segít bepakolni a kocsiba a passió kellékeit.

Még mindannyian az elmúlt óra hatása alatt vagyunk. A gyerekek szállingóznak haza, a tanáriból is lassan elfogynak a kollégák. Gondolatban visszalopódzok, még maradni szeretnék néhány percet a díszteremben ezen a különleges úton, a kereszt tövében.

Minden évben megszólal Jézus szenvedéstörténete Nagyhéten a Székács Iskolában. Az elmúlt években középiskolások tolmácsolták diáktársaiknak, tanáraiknak. Az idén más volt. Az idén mi tanárok tettünk bizonyságot arról, hogy Jézus szenvedésének állomásai mennyire megérintenek bennünket, mennyire átformálják, és meghatározzák az életünket, a gondolatainkat.

A díszterem közepén magasodó kereszthez egy út vezet. Miközben ifjúsági zenekarunk a Voice of the Glory tagjai zenével és énekkel hangolják a lelkünket, az útra egyre több tárgy kerül, egyre közelebb a keresztfához: pálmalevél, pénzes zacskó, kehely, pászka, párna, kövek, szétszakadt ruha, kard, nád, töviskoszorú, szögek, kalapács, dobókocka, gyertya, lepel. A legnehezebb út tanúi.

Visszhangoznak bennem a felolvasott igék, az elmondott versek, a felcsendült dallamok. Mennyiszer hallottam már a passió szavait, s mintha most hallanám először. Leperegnek előttem a mozdulatok, a hangok, a léptek, s hallom a kövek puffanását, a kalapács koppanását, a gyertya sercegését.

Mind a negyvenegy tanár megtalálta magát ebben a passióban: szóban, hangban, igében, versben, dallamban, tettben. Így lettünk ma délután Jézus negyvenegy tanítványa.

Azt szeretném, ha mindenki emlékezne arra, amit ma látott és hallott. Nem ránk, hanem Jézusra. Az Ő áldozatára és szeretetére, az Ő tettére és szavára, az Ő mozdulataira és az Ő tekintetére. Nekem ma újra a lelkembe vésődött.

Szigethyné Szenteczki Katalin 

 - képek >>