Mindennapi kenyerünket…

  Iskolánk humán munkaközössége a Szántó Kovács Múzeumban tartott munkaközösségi foglalkozást, melynek az volt a célja, hogy a két intézmény közötti hatékonyan együttműködés lehetőségeit feltárják.      Rózsa Zoltán igazgató úr örömmel fogadta a közeledést, segítségével megismerkedtünk azokkal a tevékenységformákkal, amelyeket jól hasznosíthatunk a tanórákon.

       Ilyen lehetőséget megragadva látogattam el az 5.a és 5.b osztály tanulóival  hon- és népismeret órán a múzeumba több alkalommal. A múzeumpedagógusuk mini tárlattal várt, ahol tárgyakkal bemutatva mesélte el a búza útját a vetéstől az aratásig, illetve az aratástól a kenyérsütésig. Az elméleti ismereteket kiegészítve egy következő alkalommal gyakorlatban is kipróbálhattuk a kenyérsütés minden fortélyát. A gyerekek ötfős csapatokban saját kezükkel gyúrhatták meg a kenyér tésztáját, közben átérezhették milyen kemény munka a dagasztás. Talán ezáltal  jobban megbecsülik az asztalukra kerülő kenyeret. Megtapasztalhatták milyen fontosak a kenyér előállításának mozzanatai, odafigyeléssel, tisztelettel bánjanak a kenyér tésztájával, mert csak akkor kel meg szépen és lesz finom. Ki is sütöttük, közben beszélgettünk, játszottunk, üldögéltünk a kemencepadkán, derekunkat a kemence oldalához támasztottuk, jól esett a meleg az esős hűvös napon. Amikor kisült a várva várt kenyér, megmosdattunk és végre megkóstolhattuk. Ez volt a világ legfinomabb kenyere! Fogalmazást is írtunk az eseményről. Íme néhány mondat a diákok tollából:

"Hmm... ez tényleg finom megszólalások sokasága hallatszódott."

"Élveztem, jó volt gyúrni a tésztát, mert életemben még nem dagasztottam"

"Az volt a legjobb, amikor a kemencéhez vittük a csapat kenyerét"

Amíg sültek a kenyerek, addig játszottunk, de az volt a legjobb, amikor a kemencéhez lehetett dőlni. Ez volt a legjobb napom."

"Nagyon tetszett, mert mi magunk gyúrhattuk a kenyérnek a tésztáját. Sokáig kellett rá várni, hogy megsüljön. Nagyon izgatott voltam. Miután megsült a kenyér rögtön éhes lettem. Otthon anyáék is megkóstolták, és nagyon örültek, hogy saját kézzel csináltam."

"Legjobban a sütést vártam, mert olyan jó meleg volt a kemence. Nagyon finom volt a kenyér, hazafelé mentünk nem bírtam ki csipegetni kezdtem."

"Jó volt, mert, a kemence meleg volt, kint meg fújt a szél. Párszor benéztünk, hogy kisült-e már. Amikor a sütés végéhez értünk, akkor már nagyon éhesek voltunk. Jó volt, mert finom lett, és még így sosem sütöttem kenyeret."

Hatalmas élmény volt a gyerekekkel együtt felfedezni a kenyér titkát, életre szóló élmény! Azt szeretném,  ha a gyerekek sem felednék el ennek a kenyérnek az ízét, hogy tudják,  érdemes becsülettel dolgozni, Istennek mindennap megköszönni a "mindennapi kenyerünket".

                                                                                                          Celuskáné Csepregi Alícia

            a hon-és népismeret tanára

Képek >>